2012. március 12. hétfő, 00:00

Böjte Csaba testvérA kovásznai Boldog Apor Vilmos emlékmű bronzból történő öntésének megrendelésére utazott Székelyudvarhelyre Rieger Tibor szobrászművész és Oláh Ferenc az Országzászló Alapítvány elnöke, valamint dr. Pergel Elza elnök.

  

Böjte Csaba testvérBöjte Csaba testvér által alapított Szent Ferenc alapítványi otthonok közül hármat látogatott meg a 3 fős "küldöttség". Számukra adni azért, hogy egészségben, tisztességet tanulva és egymást megbecsülve nőjenek fel olyan cselekedet Csaba testvér tapasztala szerint, amit viszonzás elvárása nélkül is sokszorosan jutalmaznak meg a kis rászorulók évek múltán. Dolgos, segítőkész felnőttek lesznek, akik tudják, hogy hova tartoznak és miért. A kétezer évvel ezelőtt megfogalmazódott eszmeisége és célja a kereszténységnek lehet e jobban működő és beteljesülő.

A kovásznai otthon falára kerülő Apor Vilmos dombormű pedig a győri püspök személyén keresztül fogja hirdetni a kovásznaiak és a győriek egymást segítő barátságát.

  

Szente László brassói önkormányzati képviselő meghívására látogatást tett a 3 fős küldöttség Brassóban.  A magyarok száma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent ebben a jelentős történelmi emlékeket őrző városban, de e kis létszámú magyarságban él a vágy arra, hogy rendszeres kapcsolatban állhassanak testvérvárosi keresztény politikai szervezettel. Ennek okán keresték meg a győri KDNP elnökét kérve egyenlőre 25 fő részére a közös munkálkodás lehetőségét. Felajánlást tett a brassói közösség a nyári táborozás megszervezésére a győri és egyéb magyarországi települések érdeklődő kereszténydemokratái számára. Petki Pál a brassói Áprily Lajos Gimnázium igazgatója tájékoztatójában elmondta, hogy sokat tesznek annak érdekében, hogy a magyar nyelven tanulni vágyó diákok a lehető legmagasabb színvonalú képzést kaphassák szülőföldjükön. Valóban ez a törekvés visszaigazolható a diákok láttán, kétség sem férhet ahhoz, hogy a brassói magyarul oktató tanárok kiváló munkát végeznek.

 

Események

« < Augusztus 2019 > »
H K S K P V V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Partner oldalak

logo_kdszlogo_ikszlogo_biakesz_logoszabadvas