2018. szeptember 18. kedd, 00:00 |
Az iszlámról Incze Nikolettával

Az őszi rendezvények sorát nyitotta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezete 2018. szeptember 11-én. Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának magyarországi igazgatójának „Miért kell foglalkozunk a politikai iszlámmal?” című előadása felébresztette a kíváncsiságot, hiszen ilyen párosításban nem igazán használjuk az iszlám kifejezést. A hit kialakulásának mikéntjét ismerjük, de a jelenben élő emberekre való hatását, akik ebben élik mindennapjaikat és annak a motivációnak a mélységét, aminek hatására különböző cselekedeteket hajtanak végre, már igazából nem.
Talán így az előadásnak köszönhetően belelátva egy kissé jobban a hétköznapi emberek cselekedetei miértjébe, nem tudunk megnyugtatni senkit. Aki más vallást, kultúrát, életformát, törvényt követ mint ők, az soha nem lehet egyenrangú egy iszlám vallásúval. Ezt közvetíti a politikai iszlám és azt, hogy bármi jogos és megengedett az ilyen „másokkal” szemben. Sőt !
Azt már mi tesszük hozzá, hogy akkor ebből érthető, hogy miért nem akarnak és nyilván nem is fognak integrálódni az európai országokba vándorolt milliók. Nemcsak a terroristák nem.
|